Darkmouth Memorial Park

Jason nem sietett, így már jócskán besötétedett, mikor leparkolt a park szélén. Ráérős mozdulatokkal kászálódott le az Ural Retro motorjáról. Acélbetétes bakancsban, sötétkék farmernadrágban, felül pedig egy szimpla, fehér atlétatrikóban és egy fekete garbó pulcsiban feszített. A motorját itt hagyta, gyalog ment be a park területére, és hosszas keresgélés után rátalált a gyakorláshoz tökéletes helyre, egy kis, elhagyatott piknikrétre. Meggyőződött róla, hogy senki nincs a közelben, majd ledobta a pulcsit és a trikót. Egyik se nőtt nagyon a szívéhez, de azért nem akarta ész nélkül tönkretenni a teljes ruhakészletét.
~ Szóval csak koncentráljak, és átváltozok.. valami ilyesmit mondott a Vándor. ~
Így tett, és érezte, hogy ismét fájdalom járja át a testét. Nem tartott sokáig, de így is kellemetlen volt.
Megmozgatta kicsit a szárnyait. Elég furcsán érezte magát, azért jött ki, hogy repülést gyakoroljon, de fogalma se volt, hogyan kezdjen hozzá. Esetlenül csinált pár bemelegítő mozdulatot, közben szárnyaival is csapkodott. Amikor úgy érezte, hogy felkészült, nagy levegőt vett, elrugaszkodott a földtől, és szárnyaival is nagyot csapott. Hirtelen emelkedett meg, erre nem számított, így csak a szerencséjén, és a lélekjelenlétén múlt, hogy a földet érés előtt néhány újabb szárnycsapással fékezni tudta a lendületét. Ezt ismételgette, vagy egy fél órán át, mire úgy érezte, hogy nagyjából ráérzett a helyes ritmusra, és erőre. Elérte, hogy fent tud maradni a levegőben. Egy kevés pihenő, és két elfogyasztott szendvics után idejét látta a következő lépésre ugrani. Kicsit izgulva fogott hozzá, hogy körberepülje a rétet, de az előző sikerén felbuzdulva nem habozott sokat. Az első próbálkozása elég csúfos kudarc volt, ugyanis amint elindult volna, kiesett a ritmusból, és három méter magasról a földre zuhant. Ám sokáig ez sem szegte kedvét, ismét nekirugaszkodott. Újabb fél óra telhetett el körülbelül, mire képes volt bizonytalanul, de a leesés veszélye nélkül repülni. Nem túl gyorsan, nem akarta erőltetni.
~ Kis lépés az emberiségnek, óriási szárnycsapás nekem. ~
Nagyjából még két órán át gyakorolt, egyre több időt töltött a levegőben, egyre inkább fokozva a sebességet, mikor úgy érezte, hogy mostmár biztos a dolgában. Leszállt, és épp a visszaváltozáshoz készülődött, amikor furcsa, megmagyarázhatatlan érzés tört rá. Nem tudta, hogy mit jelenthet, vagy mi okozhatja, de valamiért pontosan tudta, hogy a tenger felől jön, egy luxushajóról.
Túlságosan fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy utánanézzen, úgyhogy nem foglalkozott a dologgal. Visszaváltozott, felöltözött és hazament.

Daryll, miután végzett az aznapi szemétszedéssel, és kutyasétáltatással, maga is sétálni indul. Futócipőt, egy szakadt, fekete farmert, és egy fehér, hosszú ujjú pólót visel, na meg persze elmaradhatatlan napszemüvegét. Rosszkedvűen lépked a parkban, azt se igazán nézi, hogy merre megy. Három font. Ennyi maradt, miután sikerült pár napra elegendő kaját, és persze cigit vennie.
~ A rohadt életbe, miért ilyen baromi drága minden manapság... a végén kénytelen leszek kizsebelni valakit az éjszaka. ~
Erre a gondolatra ideges lesz, előhalászik egy szál cigarettát a zsebéből, aztán vagy fél percig az égieket szidja, amiért elfelejtett öngyújtót venni. A szembe jövő család meg sem állt, arra a kérdésre, hogy van-e tüzük, így folytatta az útját előre. Nem is olyan messze tőle egy csapat fickót látott egy pad körül, így arrafelé vette az útját, hátha megoldják az egyre égetőbbé váló problémát. Amikor odaér hozzájuk, ami számára egy örökkévalóságnak tűnik, végre megszólal.
- Hello, bocs a zavarásért. - próbál barátságosnak ható mosolyt erőltetni az arcára, közbe odamutatja a cigarettáját - Volna esetleg valamelyiküknek tüze?
Egyáltalán nem tartja szimpatikusnak ezeket az ipséket, de nem is szándékozott a szükségesnél több időt eltölteni a társaságukban.

~ Hát persze, hogy idővel előkerülnek a rasszisták is. Hogy miért nem haltak még ki? ~
Elkapja a levegőbe dobott gyufásdobozt, majd előkotor belőle egy gyufaszálat, és rágyújt. Szívesen odasózna, ennek a rasszista seggfejnek, de sejti, hogy a többi figura sem csak díszből van itt, úgyhogy visszafogja magát, ám nem bírja ki, hogy valamit ne vágjon vissza, úgyhogy miután még egyet szív a cigiből megjegyzi.
- Érdekes, édesanyádnak kifejezetten bejött ez az egzotikus bőrszín, mikor legutóbb cuccoltam.
Érzi, hogy ez elég gyengére sikeredett, de hirtelen nem jutott eszébe frappánsabb oltás. Ezután zsebre vágja a doboz gyufát, és indul tovább.

Mérhetetlen élvezettel szívja a cigarettát, és érzi, hogy a napja egyre szebb lesz, ahogy telik az idő. Pár méter megtétele után, hallja, hogy utána kiabálnak. Elmosolyodik.
~ Akkor mégse volt olyan gyenge beszólás, úgy tűnik rasszista barátom anyuci pici fiacskája lehet. ~
Kezd elege lenni a folyamatos cseszegetésekből, ezért hátra se nézve sétál tovább, közbe hanyag mozdulattal hátramutatja bal kezének középső ujját.

Épp engedné le a kezét, mikor dörrenést hall, azzal egy időben pedig égető fájdalom nyilal az ujjába. Nem kell elgondolkoznia azon, hogy tudja mi történt. A fájdalom nem vágja padlóra, szinte alig érzi, azokhoz a sebekhez képest, amiket néha a börtönben kapott, ez csak egy kis karcolás. Inkább az dühíti, hogy hiányzik az ujjának a fele.
~ Rohadt sápadtarcú... Nembaj, a lövés biztos messzire elhallatszott. ~
Megfordul, közben kezeit ökölbe szorítja, ha most elveszíti a fejét, könnyen pórul járhat. Csak nézi a közeledő alakot.
- Jössz nekem egy ujjal. - ezzel odamutatja a másik középső ujját - Nagyjából így nézzen ki.

~ Szóval csak volt.. így már érthető, hogy miért kapta fel a vizet. ~
Mikor a többi figura is felzárkózik, belátja, hogy nincs más választása. Hihetetlen erőfeszítésekbe telik kinyögnie a következő mondatot.
- Rettenetesen sajnálom, amit anyádról mondtam, és rendkívül hálás vagyok a doboz gyufáért.
Azt az ál-őszinteségét veszi elő, amit a börtönben fejlesztett ki arra az esetre, hogy elkerülje a nálánál erősebb rabok, illetve csoportok haragját. Harag alatt ebben az esetben pedig a verést kell érteni. Az első években még nem volt túl meggyőző, de éveken át volt alkalma gyakorolni, egyre több sikerrel.
- Most, hogy ezzel megvagyunk, akár indulhatunk is a kórházba.

- Daryll, Daryll Wright.
Válaszol a kérdésre, közben kényszeredett mosoly ül ki az arcára. Ha véletlenül mégse a kórház felé tartanának, nem sok esélye lenne védekezni. Csendben ül, és bámul maga elé, és az utazás végéig így is marad, hacsak nem tesznek fel neki több kérdést.

Amióta bemutatkozott neki az ürge, szüntelen olyan érzés gyötörte, hogy hallotta már a nevét valahol. A kórházi hercehurca után pedig bevillant, hogy hol: a Darkmouth-i börtönben. Ha pedig azok a pletykák igazak voltak, akkor Daryll épp most fogta meg az Isten lábát. Miután zsebre vágta a pénzt, fojtott hangon megjegyezte:
- Hallottam ám rólatok a sitten. Szívesen beszállnék.

Elveszi a szatyrot, megköszöni, majd miután egy pofás kis szendvicset rögtönzött magának, Victor felé fordul, és elkezd beszélni:
- A börtönben az a hír járja, hogy egész szép kis maffiahálózatot kezdtek kialakítani a városban, és ilyenkor jól jönnek a talpraesett, új emberek.
Nagyot harap a szendvicsbe, kényelmesen elrágcsálja a falatot, aztán Maddox-hoz fordul.
- Az igazat megvallva, nem értek túl sok mindenhez, de gyorsan tanulok, és könnyen feltalálom magam. Egész életemben elég sokat verekedtem, úgyhogy talán ez lehet az, amiben a legjobb vagyok. Tűrhető sofőr volnék, kölyök koromban volt egy utcai bandám, elkötöttünk néhány verdát, talán még az is menne manapság. Emellett van egy teljesen üres lakásom a kertvárosban. Az egyik szomszéd süket, a másik sosincs otthon, nem igazán zavarnak semmiben.
Úgy érzi ez minden, úgyhogy befejezi a szendvicsét.

- Ez teljesen egyértelmű - bólint rá a figyelmeztetésre.
A következő kérdésre rövid választ adott, annyira még nem ismerte a fickókat, hogy elmesélje nekik élete szomorú történetét, így a lényeget kihagyva, ennyit adott a tudtukra:
- Megöltem apámat.