A White Lion kocsma

A White Lion egy kifejezetten kultúrált és nyugalmas ivó. Kedvelt szórakozóhelye művész lelkű embereknek, ifjaknak és időseknek egyaránt. A pultos, Joe, jókedélyű, negyvenes évei végén járó fickó, aki, csak hogy még inkább csábítsa a betérő vendégeket, az öreg Joe felvett két szemrevaló, huszonkettedik életévét éppen csak betöltő gyönyörű pincérlányt.
A kocsmában halkan ír zene szól.

Ahogy az ajtó ismét feltárul, belép rajta a fáradtnak tűnő Jonathan. Cilinderjét leveszi, majd a bárpult felé veszi az irányt, sétabotja kopog a kocsma padlóján.
- Jó napom volt, a legjobból egyet! Köszönöm. - mondja mosolyogva a kocsmárosnak, majd miután megkapta, amit kért, helyet foglal egy szabad asztalhoz valahol középtájt. Végigméri a társaságot, közben kicsit meglazítja a nyakkendőjét...

Jonathan épp a sörét issza, amikor felfedezi a sarokban történő szerencsétlenkedést; a hirtelen előtörő nevetése miatt majdnem magára önti az italt és hangosan köhögni kezd. Egy-két másodperc kell, amíg összeszedi magát, kezével letörli a könnyeit és vigyorogva megjegyzi
-Nem véletlenül mondják, hogy a dohányzás öl!

Az ajtó feletti csengő csilingelni kezd, ahogy Jason belép a kocsmába. Néhány pillantással szemügyre veszi a helyiséget, és a bent tartózkodókat, majd a pult felé veszi az irányt. Útközben odaint Milonak, Joe-tól kér két sört, majd visszaballag az újságíró asztalához, és helyet foglal mellette.
- Hello Milo. Mi a helyzet?
Mire a kérdése végére ért, az egyik korsót áttolta az újságíró elé.

- Velem nincs semmi különös. Munka munka hátán.
Egy udvarias legyintéssel jelzi, hogy nem kér a cigarettából, majd nagyot kortyol a söréből, miközben azon morfondírozik, hogy mit árulhat el az újságírónak. Néhány másodpercnyi töprengés után úgy dönt, hogy nincs oka elhallgatnia a részleteket.
- A lány tizennégy éves, és igen, mi is hallottuk, hogy látták a kikötőben.
Ismét nagyot húz a sörből, majd a lelkesedés leghalványabb szikrája nélkül folytatja.
- Mint mostanában az összes nyom, amin elindulhattunk, ez is zsákutcába vezetett. Kiküldtek pár embert, de nem találtak semmit. Ennél pocsékabbul nem hiszem, hogy haladhatnánk. Vakon tapogatózunk.
Lehúzza a söre maradékát, majd odainti az egyik pincérlányt.
- Kisasszony, még két ilyet...
Zavartan Milo-ra pillant, majd korrigálja magát.
- Még három ilyet.
Miután a pincérnő elment, visszafordul az újságíróhoz.

Jason megvárja, míg a sörök az asztalra kerülnek, majd gépies mozdulatokkal az egyiket ismét Milo elé tolja, közben bocsánatkérő mosollyal az arcán megjegyzi:
- Láttam, hogy a tiéd is fogyóban van, és tudod hogy szól a mondás... ökör iszik magában. Ami pedig a kikötőt illeti, lehet, hogy igazad van, holnap este meglátogatom, hátha találok valamit.
Belekortyol a sörbe, de valamiért már nem esik jól neki. Megfogja a harmadik korsót, és átrakja a szomszéd asztalnál ülő, alkoholista külsejű öreg fickó elé.
- Boldog Karácsonyt, pajti.
Visszafordul a saját asztalukhoz, majd elgondolkodva motyogja maga elé:
- Vagy talán még ma este...

Jonathan kér még egy kört. Ahogy belekortyol, érzi, hogy teste kicsit ellazul, megnyugszik. Arcára kijön egy kis pír. Előkap egy pakli kártyát és kevergetni kezdi. Elneveti magát, ahogy bemutat neki a cigarettázó, majd az alkoholtól felbátorodva odaül a mellé, akivel beszélgetett és a kártyákat szétterítve azt mondja neki
-Húzzon egy kártyát, bármelyiket!

Váratlanul éri a fickó felbukkanása, de nem akar modortalan lenni, így kihúz egy kártyát. Közben bemutatkozik.
- Üdv, Jason Beckett vagyok.
Egy pillanatra elfordul, míg az épp mögötte elhaladó pincérnőtől rendel egy pohár ásványvizet, aztán visszafordulva megkérdezi az idegent:
- Magában kit tisztelhetek?

- Maximillian vagyok. - hajol meg kicsit vigyorogva.
- Tegye vissza akárhová - tartja oda neki ismét a paklit - Ha nem találom meg, fizetem a következő italát! Jól jegyezze meg melyik az! - szól kacsintva.

Ránéz a kártyájára. Pikk ász. Visszateszi valahova a pakli közepére, és várja, hogy mi lesz ezután.
- Sejtem, hogy úgyis megtalálja, de ha ez valamiért véletlenül mégse jönne össze, akkor valami alkoholmentesre hívjon meg.
Teljesen biztos benne, hogy a fickó meg fogja találni a kártyát, úgyhogy újfent odainti a fiatal pincérlányt, és ismét rendel egy sört, ám ezt ezúttal Maximilliam-nek.

Nevetgél egy kicsit és megkeveri a paklit.
- Ennyire bízik a képességeimben? Milyen hízelgő! - Felemeli a paklit és az alján a treff ötös található - Ugye ez volt az a lap? - kérdi magabiztosan.

Meglepődik, hogy a bűvész hibázott, de nem akarja elkeseríteni a fickót, úgyhogy jó képet vág a dologhoz, megveregeti a vállát, majd igyekszik a meglepetését csodálkozásnak mutatni, mikor megszólal.
- Ez nem semmi! Ez volt az a lap. Ha van még más trükk is a tarsolyában, amit esetleg megmutatna, talán meghívhatnám még pár sörre.
A mondat végére megfájdult a feje, ezért elkezdte masszírozni a halántékát.

Mosolyogva bólogat:
- Nagyszerű, nagyszerű! És ha már ilyen kedvesen kínálja... - közben kihozzák neki a következő italát. Boldogan belekortyol majd meglepetten megszólal:
- Mi a fenét tettek ebbe...?
Ahogy leemeli az arcától a poharat, szájában ott van egy nedves kártyalap: a pikk ász. Leteszi az asztalra és kicsit aggódva pillant a másikra.
- Minden rendben van?

Jason mostmár nem színleli a csodálkozást, az olyan elemi erővel tör rá, hogy egy pillanatra még a fejfájásáról is megfeledkezik.
- Oké, az előbb nem voltam őszinte.. ez volt az a lap. Hogy csinálta?
Ám az a varázslatos pillanat ahogy jött, úgy el is tűnik, a fájdalom pedig visszatér. Belekortyol az ásványvízébe, mintha attól várna enyhülést.
- Igen, minden rendben, csak valamiért baromira megfájdult a fejem.

Ismét kacsint és megrázza a másik előtt a mutatóujját.
- Egy igazi bűvész sohasem árulja el a titkait!
Az arca ismét aggódóra vált és sóhajt
- Csak nem ivott túl sokat? Ember, menjen haza... Lábra tud állni vagy segítsek?

Igazat ad a bűvésznek, jobb, ha nem tudja a trükk lényegét. Ám a fejfájása egyre erősödik.
- Persze, hogy lábra tudok állni, nem a sörtől van, ennyire nem vagyok puhány... talán elkaptam valamit, ki tudja.
Feltápászkodik, kinyújtóztatja a tagjait, majd odafordul Maximilliam-hez.
- Azt hiszem igaza van, ideje hazamennem pihenni egy keveset. Uram, egy öröm volt megismerni. Remélem még látjuk egymást.
Kezet ráz a bűvésszel, összehúzza a cipzárt a kabátján, majd kissé szédelegve elindul az ajtó felé. Odakint leint egy taxit, beszáll, bemondja a címet, és elindul hazafelé.

- Enyém volt a megtiszteltetés! - köszön el, ahogy kezet ráz Jasonnel.
Egy húzásra legurítja a maradék italt, megrázza a fejét, majd ő is feláll. Az ital árát egy kis borravalóval együtt az asztalon hagyja, rajta a nedves kártyalapon.
Kifelé menet ismét fejére helyezi a cilindert, majd sétabotját kopogtatva a mindössze két sarokra lévő lakásába indul.

Miután hazaért a Shining Manhood-ról, borzasztó bűntudata támadt, amiért otthagyta Jack-et egyedül, de muszáj volt, nem találhatták ott a hajón. Érezte, hogy muszáj innia valamit, ezért meglátogatta a White Liont, mert emlékezett rá, hogy itt legutóbb is egész jól elütötte az időt. Kért magának egy sört, majd még egyet. Miután a másodikkal is végzett, odaintette az egyik pincérlányt, és kért egy harmadikat is. Ezután csak ült hosszú percekig, aprókat kortyolgatott a sörből, és azon gondolkozott, hogy vajon mi történhetett Jack-el.

Jack még mindig vizes ruhában és hajjal lép be a kocsmába, de először nem veszi észre Jasont. Elég rossz napja volt, ahogy azt az utóbbi napokban megszokta. Megpróbál venni egy sört egy rongyosra ázott ötfontossal, de a csöpögő bankót nem fogadják el, kénytelen hát elővenni a nemrég kapott potyatízest. A korsóval a kezében fordul meg, mikor meglátja Jasont. Odatrappol hozzá, hogy kérdőre vonja, miért is hagyta ott a süllyedő hajón - közben természetesen egy csepp sört se löttyint ki. Odacsapja a korsót az asztalra, és letámadja Jasont.
-Mi a francért hagytál ott a szarban??!! Ki kellett úsznom a rohadt partra, szétáztam, a pénzem is szétázott, nem tudok hol aludni, mert egy olyan kis póklény állandóan a nyomomban mászkál, és már kib.szottul elegem van abból, hogy állandóan szívok...
Kissé lenyugszik és lezuttyan a Beckettel szemközti székre...
-Mióta vagy itt? - Kérdezi.

Már épp belépne a kocsma ajtaján, amikor kiabálást hall. Hamar felismeri a hangot: ugyan az a csávó üvöltözik, aki múltkor puszta kézzel esett neki annak a lénynek. Tökéletes, úgy is ki akarta kérdezni. Teátrálisan nyitja ki az ajtót - ez mindig jól ment neki -, és szemügyre veszi a környezetet. A hallása nem csalt: valóban a munkás üvöltözött, sőt, azt is felismeri, kivel beszél: azzal az ürgével, akinek bemutatta a tudományát a múltkorában. Most éveknek tűnik... Besétál, de egyelőre nem mondd semmit nekik - nem akarja megzavarni a vitájukat -, inkább kér addig egy sört, amíg lerendezik egymás között.